A mellékvese a vese felső csúcsán helyezkedik el és egy páros, belső elválasztású mirigy, aminek valójában nincs köze a veséhez, más funkciót lát el. A mellékvese kéreg- és velőállományból áll. Kérge a hormonális rendszerhez, míg velője inkább az idegrendszerhez tartozik. A mellékvese olyan szteroidokat termel, amiknek szabályozó hatása van az anyagcserére, a nemi szervek és a vízháztartás működésére. A mellékvesekéreg működését az agyalapi mirigy szabályozza, ami pedig az agy, azon belül is a hypothalamus irányítása alatt áll.
A mellékvese fáradtság, vagy más néven hypoadrenia kutatása és megértése egy érdekes és új terület, azonban a felnőtt lakosság komoly százaléka szenved tőle.
Az állandó fáradtságérzet és letargia a leggyakrabban elhangzott tünetek a mellékvese fáradtságban szenvedők körében. Emellett számos más tünet utalhat erre a problémára.
Ilyen lehet az indokolatlan súlygyarapodás, kifejezetten has tájékon, a krónikus fáradtság, kimerültség érzése, még kielégítő alvás ellenére is, kevés energia, a gyakori influenzaszerű megbetegedés hosszadalmas gyógyulási idővel, ami az immunrendszer gyengeségére utalhat.
További, különböző tünetei lehetnek:
– alacsony nemi vágy
– szédülés, bizonytalanság érzése
– memória zavarok
– kóros kívánósság a sós és édes ételek után
– erős PMS tünetek, menstruáció zavarok
– ok nélküli tarkó- és hátfájás
– érzékenység, önbizalomhiány
– stressz kezelési gondok
– pajzsmirigy alulműködés tünetei
– inzulinrezisztencia
– alvászavar
– szorongás, pánikrohamok
– emésztési zavarok
– alacsony vérnyomás
– krónikus gyulladások
A mellékvese kimerültséget laboratóriumi méréssel tudjuk ellenőrizni; a kortizol, a progeszteron, a DHEA és a D3 vitamin szintjének mérésével.
Mellékvese kimerültség esetén a természetes összetevőket tartalmazó készítmények segíthetnek a problémán, amiket kúraszerűen ajánlott fogyasztani.
60 perc
15.000 Ft
Töltsd ki az adataidat és küldj nekünk üzenetet, vagy hívj minket nyitvatartási időben: hétköznapokon: 09:00-19:00-ig.
Hívás